Áldozatok áriája

„Miután Mia Farrow és Woody Allen (vagy Frank Sinatra) jóképű, huszonéves, tévéceleb fia októberben megírta a Weinstein-sztorit, a botrány kiszabadította a szellemet a palackból, és az azóta is itt kering felettünk. Vagyis a túrót. Az a bizonyos szellem mára konkrétan befekszik a hitvesi ágyakba, a felespoharak és söröskorsók között matat a randikocsmákban, zsibbasztja a kezeket a billentyűzetek felett, kiírja a kedvenc sorozatunkból a kedvenc férfi színészünket, a szabad világ fiktív urát, ahogy vele együtt eltávolítja a színpadról kedvenc szókimondó komédiásunkat is, majd félelemként ölt testet a sötét lépcsőházban, végül bizalmatlanságként gyűrűzik be az emberek, nők és férfiak közé a világban. Ezek után nem csoda, hogy a Time magazinnál a szabad világ szabadon kísértő szelleme lett az év embere.

Most valami olyasmit illene/kellene gondolni, hogy 2017 végére érve egy kicsike, talán szóösszetételnek sem nevezhető, netes konstrukció, szövegek sokaságához, személyes bejegyzéshez, kommenthez hozzápasszítható hat karakter változtatta meg a világot. Kitört a #metoo-láz, és ez itt most a paradigmaváltás? A nagy kulturális fordulat? Az ipari és modern infokommunikációs, illetve robotikai forradalom után a nagy, nőnemű genderforradalomnak vagyunk tanúi, egyben részesei, mely évszázadokra, akár évezredekre is átrendezheti a teljes koordináta-rendszert, a nemek közti társadalmi szokásrendet és erőviszonyokat? A jelek szerint épp valami ilyesmiről van szó, csak azt nem tudni, hogy pontosan milyen irányú is az átrendeződés, úgyhogy jobb, ha januártól jó időre radikálisan kijózanodunk.”