Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Jobb, ha januártól jó időre radikálisan kijózanodunk.
„Miután Mia Farrow és Woody Allen (vagy Frank Sinatra) jóképű, huszonéves, tévéceleb fia októberben megírta a Weinstein-sztorit, a botrány kiszabadította a szellemet a palackból, és az azóta is itt kering felettünk. Vagyis a túrót. Az a bizonyos szellem mára konkrétan befekszik a hitvesi ágyakba, a felespoharak és söröskorsók között matat a randikocsmákban, zsibbasztja a kezeket a billentyűzetek felett, kiírja a kedvenc sorozatunkból a kedvenc férfi színészünket, a szabad világ fiktív urát, ahogy vele együtt eltávolítja a színpadról kedvenc szókimondó komédiásunkat is, majd félelemként ölt testet a sötét lépcsőházban, végül bizalmatlanságként gyűrűzik be az emberek, nők és férfiak közé a világban. Ezek után nem csoda, hogy a Time magazinnál a szabad világ szabadon kísértő szelleme lett az év embere.
Most valami olyasmit illene/kellene gondolni, hogy 2017 végére érve egy kicsike, talán szóösszetételnek sem nevezhető, netes konstrukció, szövegek sokaságához, személyes bejegyzéshez, kommenthez hozzápasszítható hat karakter változtatta meg a világot. Kitört a #metoo-láz, és ez itt most a paradigmaváltás? A nagy kulturális fordulat? Az ipari és modern infokommunikációs, illetve robotikai forradalom után a nagy, nőnemű genderforradalomnak vagyunk tanúi, egyben részesei, mely évszázadokra, akár évezredekre is átrendezheti a teljes koordináta-rendszert, a nemek közti társadalmi szokásrendet és erőviszonyokat? A jelek szerint épp valami ilyesmiről van szó, csak azt nem tudni, hogy pontosan milyen irányú is az átrendeződés, úgyhogy jobb, ha januártól jó időre radikálisan kijózanodunk.”